Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vélemény - Rovat

Elmélkedés a 21. század nagyhatalmi viszonyrendszeréről

 

global-chess-604-x-334.jpgMilyen lesz az eljövendő világ hatalmi struktúrája és viszonyrendszere? Mely országok lesznek a világ vezető nagyhatalmai? Politikai világnézetek, kulturális különbségek, avagy más tényezők lesznek a domináns jegyei a jövendő hatalmi csoportosulásainak?

 

A fent feltett kérdések önmagukban is egy-egy teljes elemzést kívánnak meg, ugyanakkor komplexitásuk miatt egységként kell őket értelmezni. A hidegháború időszaka alatt, amikor a világ két nagy ideológiai tábor – szocialista országok és „nyugati” államok -  között osztódott fel, Immanuel Wallerstein 1974-től folyamatosan megjelenő publikációiban[1] és főként a „The modern World system” köteteiben[2] újraértelmezte a 19. század végi és 20. század eleji geopolitikai „paradigmákat”, nézeteket és megalkotta világrendszer elméletét, amellyel az egész történelem folyamatát kívánta bemutatni. Ez egyfajta, ugyanakkor nem kizárólagos értelmezési kísérlete a világnak és a benne folyó eseményeknek. Wallerstein után számos geopolitikai elemző, és történész tett arra kísérletet, hogy továbbfejlessze e világrendszer-elméletet, bizonyítsa vagy éppenséggel kritizálja a benne foglalt állításokat.[3] Mindazonáltal e tudományos diskurzus során a mindennapi közbeszéd tárgya lett a világ centrum, félperiféria és periféria térségekre való felosztása, amelyet manapság már középiskolás földrajz órákon is tanítanak. A Wallerstein utáni értelmezések közül az egyik legnagyobb hatású és egyben sokat kritizált mű Samuel P. Huntigton 1996-os értekezése a „A civilizációk összecsapása és a világrend alakulása” címen. Ebben a szerző a világot több kulturális-civilizációs területre osztja fel, amely szerinte a jövő egyik rendezési elve lesz. Míg Wallerstein főként gazdasági, addig Huntigton kulturális szempontok alapján elemzi a világot, ugyanakkor a hazai mainstream oktatásban továbbra is politikai alapú világrendszer-elméletet oktatnak, és elsősorban az egyes államok politikai különbözőségét hangsúlyozzák. Ugyanakkor az is feltételezhető, hogy minden nézetnek „igaza” van, mert mind gazdasági, kulturális, politikai és egyéb sajátosságok és jellemzők alakítják azt a komplex világunkat, amelyet mi különböző világrendszer-elméletek alapján próbálunk megérteni. Így ezen elemzésnek nem is az a célja, hogy teljes magyarázatot találjon azokra a kérdésekre és hiátusokra, amelyeket az említett szakirodalomnak sem sikerült még megoldania, hanem „mindössze” annyi, hogy a mindennapi hírek és események forgatagában elmerülve megpróbáljon trendvonalakat felvázolni, amelyek mind egy-egy lehetséges forgatókönyvei az előttünk álló jövőnek, és amelyek mind magukban rejtik egy jobb, vagy éppen egy rosszabb világ eljövetelét.

 

Mi hat leginkább az állam működésére?

Valószínűleg e kérdés megvizsgálásával kell kezdenünk elmélkedésünket az eljövendő világrendről. Az emberek sokszor reagálnak környezetük kihívásaira, máskor előre eltervezik azt, hogy mit fognak csinálni a jövőben. Míg az első esetben az egyéntől független változókról van szó, addig a második esetben maga az egyén próbálja alakítani sorsát. Hasonlóan működik az állam is. Az országok egyes helyzetekben csak reagálnak az eseményekre és követik azokat, addig máskor megtervezett és tudatos politikával és döntésekkel igyekeznek érvényre juttatni elképzeléseiket, akarataikat. Itt pedig el is érkezünk gondolatunk következő szakaszához: az állam döntéseinek, cselekedeteinek – ahogyan az egyénnek is – vannak céljai. Ezek a célok többnyire megegyeznek az érdekekkel. Az érdek ezért mind az egyén, mind az állam esetében kulcsfogalom. Ahogy az egyénnek is vannak érdekei, úgy különféle csoportoknak, sőt magának az államnak is vannak érdekei. Ugyanakkor az állam érdekei nem magából az államból fakadnak, mint ahogy ezt gondolnánk arra alapozva, hogy az egyén érdekei magától az egyéntől, míg a csoport érdekei magától a csoport tagjaitól származik. Az állam érdeke nem más, mint a benne lakók érdeke. Azonban az államot nem tekinthetjük pusztán valamiféle érdekközösségnek, hiszen annál sokkal többről van szó. Mégis feltételezhetnénk, hogy az állam a  különböző egyéni érdekek harmonizációjára törekszik. Itt azonban véleményem szerint tévedünk: Az államban nem érvényesülnek egyformán az egyes emberek érdekei, és maga az állam nem is tudja mindezt a legteljesebb mértékben teljesíteni. Ahogy a mindennapi életben az egyes emberek és csoportok érdeke és ami fontos, érdekérvényesítő képessége erősebb másokénál, úgy az állam esetében is megfigyelhető ez a jelenség. Különböző társadalmi-politikai-gazdasági-kulturális csoportok érdekei és érdekérvényesítő képessége erősebb mint más csoportoké, rétegeké. Sőt Max Weber szociológiájára alapozva állítható, hogy előfordulhat sokszor olyan eset is amikor egy karizmatikus egyén érdeke erősebb mint több más csoportérdek. Ugyanakkor nem célunk elemzésünk során az érdekek és érdekközösségek, valamint az érdekérvényesítő képesség teljes viszonyrendszerét és kölcsönhatásait a társadalom különböző szintjein feltárni, megelégszünk célunk érdekében azzal, hogy bizonyítottuk, hogy az érdekek alapvető fontosságúak az állam működése szempontjából, legyen szó törpe-államról vagy szuperhatalomról.

 

Az államra ható érdekek változatlanok vagy változhatnak?

Az érdekek, amelyek az államokra hatnak a legkülönbözőbbek lehetnek: gazdasági, politikai, kulturális vagy éppen társadalmi. Típusaikat tekintve változatlanok, mert a történelem folyamán minden korban, helyzetben a fent ismertetett kategóriákba sorolhatóak, ugyanakkor konkrét tartalmukat tekintve nagyon is változók. Elfogadhatjuk, hogy a középkorban nem hatott az államokra a kőolaj és földgázvagyon területi elhelyezkedése és az ennek birtoklásából fakadó potenciális gazdasági előny, mert bár Marco Polo útleírásából is tudjuk, hogy az akkori emberek ismertek ilyen lelőhelyeket és tudtak ezekről az energiahordozókról, az emberi civilizáció mégsem állt azon a technológiai színvonalon, hogy produktívan hasznosíthatta volna. Ugyanakkor a történelem korábbi évszázadaiban az államoknak lehettek olyan érdekei, amelyek a mai korban már nem hatnak olyan jelentősen az országokra, mint korábban. Például míg a kora középkorban az uralkodói családok között meglévő ellentétek gyakran vezettek háborúkhoz, addig a modern korban lényegesen kevesebb szerepet játszik az USA elnöke és a kínai kommunista párt főtitkára közötti véleménykülönbség. Vannak időspecifikus érdekek is, amelyek csak bizonyos időkben és történelmi helyzetben hatottak az államok döntéseire. Például az Indiába tartó új kereskedelmi útvonalak felfedezése a nagy tengeri kereskedelmet lebonyolító államoknak állt érdekében, mint Portugália, Spanyolország vagy éppen Velence. Az a specifikus történelmi helyzet tette lehetővé ezen felfedezések megindulását a 15. század második felében, hogy a Török Birodalom súlyosan megadóztatta a közel-keleten áthaladó, többnyire az említett országok által is használt kereskedelmi utakat. Az amerikai kontinens felfedezése ezen időspecifikus tényező nélkül nem zajlódhatott volna le korábban. Ellenben vannak olyan érdekek és hatóerők, amelyek függetlenek az eltelt időtől, és folyamatosan hatnak az államokra, mintegy érdeket alkotva ezáltal. Például a történelem folyamán mindig voltak olyan országok, amelyeknek érdekében állt új területek meghódítása, hol a népességfelesleg elhelyezése, hol kereskedelmi támaszpontok, hol pedig nyersanyagok megszerzése céljából. Ezen hatóerők azonban nemcsak a korábbi évszázadokban, hanem a modern korban is jelen vannak, és mintegy ciklikusan pulzálva, hol felerősödnek, hol pedig lappangnak.

 

Milyen funkciói vannak az államnak?

Ahhoz, hogy megvizsgáljuk, milyen érdekek mentén tudnak majd potenciálisan elrendeződni a világ nagyhatalmai a jövőben, meg kell vizsgálnunk, hogy mik a mai kor rendezőelvei? Milyen tényezők hatnak milyen érdekek mentén a globalizálódó világra? Mennyire materiálisak, vagy éppen ideológiaiak ezek a tényezők? Egyáltalán tapasztalatokból nyert hatóerőkről van szó, vagy berögzült sztereotípiák mozgatják-e az államok döntéseit?

Ahhoz, hogy a feltett kérdésekre a legteljesebb választ tudjuk adni, megkell vizsgálnunk, hogy milyen funkciói vannak a modern államnak. Ugyanis a saját funkcióinak maradéktalan ellátása az egyik legfontosabb érdeke az államnak. A funkciók egy része már a korábbi századokban is az államhoz tartozott, míg más részük a modern kor „terméke”. A modern államnak van védelmi, bürokratikus, igazságszolgáltatói és szociális funkciója. A védelmi funkció alatt a katonai, rendfenntartó feladatokat értem. A bürokratikus funkció alatt a közigazgatási feladatok ellátását, a hivatali ügyintézést, az állampolgárok és az állam kapcsolatát felügyelő és azt rendezni segítő feladatokat értem. Az igazságszolgáltatói funkció alatt a vitás ügyek eldöntése feletti jogi és gyakorlati monopóliumot, míg a szociális funkció alatt az állampolgárok anyagi és erkölcsi segítését értem. Látható, hogy a modern államnak sokféle funkciót kell kielégítően ellátnia, amely egyben különböző érdekeket kapcsol be a folyamatba.

 

Milyen érdekei vannak az államnak?

Megállapítottuk az előző fejezetben, hogy az állam egyik legalapvetőbb érdeke saját funkcióinak maradéktalan ellátása. Ha egy állam ezeket nem tudja kielégíteni, akkor szükséges máshonnan megszereznie az adott funkció működéséhez szükséges nyersanyagokat/munkaerőket. Ezt az állam teheti békés és nem békés úton is. Az állam érdekeinek békés úton való érvényesítése alatt a nemzetközi kereskedelmet, azok egyezményeit, államközi szerződéseket és államközi egyeztetéseket/találkozókat értek. Például a magyar állam nem tudja természeti adottságaiból fakadóan ellátni azon funkcióját, hogy a nemzetgazdaságnak megfelelő mennyiségű és minőségű kőolajat szolgáltasson, így nemzetgazdasági érdekeit békés úton úgy érvényesíti, hogy Oroszországgal szerződést köt a kőolaj importjáról. Ugyanakkor az állam tudja érdekeit nem békés úton is érvényesíteni, mint például háború által. Azt, hogy az állam miért a békés vagy a nem békés utat választja érdekei érvényesítése során sok mindentől függ – diplomáciai helyzet, gazdasági helyzet, katonai erőpotenciál…stb. – amit most nincs hely kifejteni.

 

Milyen érdekei vannak az Amerikai Egyesült Államoknak?

Az előzőekben lefolytatott elméleti megalapozásunkkal meg is érkeztünk ahhoz az ponthoz, hogy tárgyaljuk az egyes nagyhatalmak érdekeit. Az USA, mint korunk egyik nagyhatalma, bizonyos szempont alapján ma is szuperhatalomnak számít. Ugyanakkor ez a helyzete korántsem stabil, hanem dinamikusan változik, és többnyire gyengülnek pozíciói. Az USA katonailag a világ vezető nagyhatalma, gazdaságilag ugyanakkor az Európai Unió mögött foglal pozíciót, míg politikailag szintén a világ vezető nagyhatalma. Azonban katonai pozíciói átpozícionálása várható, ugyanis George W. Bush elnöksége alatt kiadott katonai-doktrínát az Obama-kormányzat megváltoztatta. Míg 2001-2008 között az USA hadseregének képesnek kellett a doktrína értelmében a világ két különböző helyén egyidőben zajló háború megvívására, addig a 2011 óta érvényben lévő katonai doktrína értelmében már csak egy olyan háború megvívására kell képesnek lennie az amerikai hadseregnek, amely nem az USA területén zajlik. Ugyanakkor a felszabaduló katonai kapacitásoknak is találtak helyet, ugyanis a Csendes- Óceánon lévő flottát bővítik, amely nyílt kinyilvánítása annak, hogy az USA Kína felé kíván egyfajta védelmi rendszert felépíteni. Másrészt az Európában megépítendő rakétapajzs rendszer, amely de jure a Közel-Kelet irányából várható rakétatámadások ellen véd, de facto Oroszország ellen is használható. Ez utóbbi egyébkén Moszkva ellenkezését váltotta ki. Megfigyelhető tehát, hogy egyrészt az USA mind a Csendes- Óceánon, mind pedig Európában védelmi pozíciókat próbál kiépíteni. Ezek ugyanakkor arra engednek következtetni, hogy egy esetleges világkonfliktus esetén az ütköző zónákat az Egyesült Államok a Csendes- Óceánon és Európa területén képzeli el. Egyrészt az expanzív katonai politika defenzív politikává való változtatását mutatják a most említett „védelmi-rendszerek”, valamint ezt erősíti az iraki és afganisztáni csapatkivonások és csapatcsökkentések is. Másrészt azt is fontos megjegyezni, hogy a 2011-ben „kirobbant” Arab tavasz bizonyos szempontból olyan helyzetet teremtett, hogy az USA-nak átkellett értékelnie defenzív katonapolitikai terveit. Egyrészt a létrejövő új arab rezsimeknek katonai-politikai segítséget nyújtott azért, hogy szövetségesei legyenek, másrészt pedig Irán egyre növekvő agressziója miatt ismét felvetődött egy expanzív inváziós „hadjárat” terve. Az Egyesült Államoknak stratégiai érdeke a második világháború óta, hogy egyrészt Európát a szövetségesének megtartsa a Szovjetunió/Oroszország/Eurázsiai Unió ellen, másrészt pedig a Csendes- Óceán térségének felügyelete, megint csak Oroszország és most már Kína ellen. Ezenkívül az amerikai gazdasági érdekek nemcsak a szabadkereskedelmi zónák kiterjesztését célozzák meg, hanem a Közel-keleti stratégiai kőolaj és földgázkészletek ellenőrzését is. Éppen ezért nem meglepő, hogy a terrorizmus elleni háború során elfoglalt államok egyet jelentenek a George W. Bush által 2001-ben meghatározott Gonosz Tengelyével. Ugyanakkor bár az USA megdöntötte az ottani rezsimeket, előbb Afganisztánban majd Irakban, mégis eléggé nyilvánvaló az amerikai érdekek szempontjából, hogy cél a kőolajkészletek ellenőrzése, és az amerikai ipar térségi exportjának felduzzasztása volt.

Az USA-nak ugyanis egyik legfontosabb nagyhatalmi érdeke az, hogy a pluralizálódó világban addig elfoglalja vagy ellenőrzése alá vegye a világ nyersanyag és energiahordó készletének stratégiai részét, ameddig a potenciális új nagyhatalmak (Kína, India, Brazília, EU, Oroszország) nem lesznek elég erősek arra, hogy az USA érdekeit komolyan fenyegessék. Ma még csak az USA egy-egy ilyen háború megindítása esetén a kínai és az orosz fél vétójára és diplomáciai elítélésére számíthat, azonban a nem is olyan távoli jövőben már katonai fenyegetés is együtt járhat az ilyen háborúk megindításával. Az USA legnagyobb ellenfele most az idő. A kérdés az, hogy stratégiai pozícióit mennyire tudja kiépíteni az új nagyhatalmak megerősödéséig.

 

Milyen érdekei vannak az Európai Uniónak?

Az Európai Unió érdeke és céljai nagyrészt megegyeznek: a béke garantálása a kontinensen. A második világháború után meginduló, az európai civilizáció mai napig tartó hatalmas vállalkozása azon kontinens politikai egyesítése, katonai és gazdasági reorganizációja és harmonizációja és kultúráinak közelítése, amely több ezer éven át pusztította saját magát. Az Európai Gazdasági Közösség 1957-es megalapításától kezdve trendszerűen megfigyelhető, hogy minden lépése a kontinensnek az egyesítés irányába halad. A globalizáció új kihívás elé állította a korábbi európai nagyhatalmakat: egyedül Németország, Nagy-Britannia, Franciaország nem képes nagyhatalom maradni Kínával, Indiával vagy éppen Brazíliával szemben. Ugyanakkor külön-külön nem is képezhetnek ellensúlyt az USA-val szemben. Az Európai Unió legnagyobb kohéziós ereje a már említett kontinentális nagyhatalmak érdekeinek harmonizációja és ezáltal a béke és a fejlődés garantálása Európában. Az EU éppen ezért nem is tart fenn a mai napig hadsereg (bár ez többször felvetődött), mert elsősorban világpolitikai befolyását a világgazdaság vezető hatalmi konstrukciójaként békésen kívánja növelni, ugyanis az EU érdekérvényesítő potenciálját jelenleg befelé használja a tagállamaival szemben. Ugyanis a belső stabilitásának biztosítása érdekében (ez főleg 2008 óta figyelhető meg) az Unió mind inkább centralizált hatalmi struktúrát kíván elképzelni, amit a tagállamaival mintegy „párviadalként” külön-külön le kell játszania. Az eredmény ugyanakkor nem lehet kétséges: A centralizáció idővel megvalósul, sőt a gazdasági centralizáció már meg is valósult. Amint az Unió elér ebbe a stádiumba és megszilárdul a belső stabilitása, akkor erőpotenciálját a világ felé tudja irányítani. Az EU érdeke egyfajta stratégiai partnerség kialakítása Oroszországgal. Ennek oka, míg az EU az orosz nyersanyagokra van rászorulva, addig Oroszország az uniós iparcikkekre. E viszonyba helyez éket a manapság építendő amerikai rakétapajzs. Az EU és Oroszország között ugyanakkor el van ásva a viszálykodás magva is, mert a két nagyhatalom közötti ütköző zóna felosztása nem világos és manapság zajlik. Míg a Kaukázus térsége az EU szövetségese, addig Ukrajna és Fehéroroszország változó „hozzáállással”, de Oroszország pozícióit erősíti.

Az EU tehát várhatóan még jó pár évig a saját belső struktúráinak megszilárdításába fog energiát invesztálni, és csak utána várható a komolyabb világpolitikai fellépés. Ez azonban nem zárja ki, hogy külön-külön a kontinentális nagyhatalmak „akciózgassanak”. Németország például Oroszországgal épít kőolajvezetéket a Balti-tengeren, míg Nagy-Britannia és Franciaország katonailag erősítette pozícióit Líbiában Kadhafi-rezsimjének megbuktatásával. Az EU-nak Törökország és Izrael lehet a Közel-Keleten az előretolt bástyája, ugyanakkor míg Törökország sokszor Unió ellenes lépéseket tesz, addig Izrael az USA egyik stratégiai szövetségese. Mindenesetre amíg a Közel-Keleten az amerikai és az európai érdekek nagyfokú egyezést mutatnak, addig nem valószínű hogy a nyugati világ két nagyhatalma egymással szembe fordulna.

 

Milyen érdekei vannak Oroszországnak?

1989-90-ben a Szovjetunió elvesztette az ütközési zónaként használt Keleti- Blokk országait, majd 1991-ben maga is megszűnt létezni és alkotóelemeire hullott szét. Az orosz állam politikai reorganizációja ugyanakkor nem a demokratikus intézményrendszer megszilárdításán alapult, hanem egyfajta posztszovjet hatalmi elit kiépítésén, amelybe belefértek az egykori KGB-sek, SZKP-sek és az 1991 utáni új gazdasági elit tagjai is. Az orosz állam gazdasági reorganizációja és stabilitásának megteremtése is leginkább nem a reformprogramokon alapult, hanem a nyersanyagok (azon belül is a kőolaj) 2001 óta tartó szárnyalásának, amely az orosz költségvetési bevételek jelentős részét adja. A bevételek növeléséből az orosz állam elsősorban nem gazdasági modernizációt hajtott végre, hanem politikai konszolidációt és fegyverkezést. Míg belpolitikailag megszilárdította a Putyini-elit hatalmát, addig a fegyverkezésen keresztül elérte, hogy a posztszovjet térségben ismét „rettegjenek” a szuverén államok Oroszországtól. 2008-ban Grúziát győzték le háborúban, minden évben Ukrajnát zsarolják a gázszállítások leállításával, néhol gazdasági segélyekkel maguk mellé csábítják Fehéroroszországot és Kazahsztánt is.

Oroszország megerősödését az mutatja leginkább, hogy Putyin bejelentette az Eurázsiai Unió létrehozásának tervét, amely magába foglalná a posztszovjet térség és az egykori keleti-blokk egyes államait is. Az oroszok által létrehozandó ütköző zóna ugyanakkor továbbra is a nyugati világ felé irányulna. Másrészt pedig az orosz gazdaság ezen politikájával egy kényes egyensúlyi helyzetet kell, hogy fenntartson: Míg a katonai vezetés az expanziós külpolitikai híve, addig ezek komolyan fenyegetik az orosz gazdasági érdekeket. Oroszország nem teheti meg, hogy az Európai Unió ellenében tesz katonai lépéseket, mert akkor elveszíti legnagyobb gazdasági felvevő piacát és egyben import-lehetőségét is. Másrészt Oroszország egyelőre nem tud mit kezdeni az erősödő Kínával. Távol-keleti pozíciói abban merülnek ki, hogy a Japán szigeteken fenntartott katonai támaszpontjait meg kívánja őrizni, valamint Vlagyivosztokban is állomásoztat egységeket. Ugyanakkor a nyersanyagokban gazdag Szibériát semmi sem tudná megvédeni egy kínai támadástól/inváziótól. Mivel azonban Oroszország egyelőre továbbra is a nyugat felé demonstrál erőt és Kínával szemben nem, így úgy tűnik, hogy Oroszország is tisztában van azzal, hogy nem képes kétfrontos háború megvívására, és inkább választja Kína szorítását, mint a nyugat „barátságát”. Gazdasági érdekei azonban nyugati függést mutatnak, így az oroszok e „rulett játszmája” előbb-utóbb döntés elé kívánkoznak: Nyugat vagy Kelet. Oroszország vállalkozása arra, hogy önálló hatalmi gócként jelentkezzen Kína és az Európai Unió között nehézkes és háborúval fenyegető megoldás. A „satuba szorított” nagyhatalom ugyanis további fenyegetéssel próbálja majd meg pozícióinak megőrzését.

 

Milyen érdekei vannak Kínának?

A kínai állam által végrehajtott gazdasági reformok sorozata, és egyfajta államszocialista politikai rendszerben kiépített monopolkapitalista gazdasági modell rendkívül sikeresnek bizonyult jelen korunkban. Ennek több tényezője van, amit most nem célunk kifejteni. Azonban a kínai állam nyersanyag és munkaerő tartalékai szinte kifogyhatatlannak tűnnek, ami előrevetíti azt, hogy a világ vezető nagyhatalmai közé emelkedjen. Kína a felduzzasztott valutatartalékaiból 2008 óta jelentősen bevásárolt a nyugati világ állampapírpiacán, így egyes országok egyik legjelentősebb hitelezője lett. Kína többször is kifejezte azon igényét, hogy a Csendes- Óceán térségében kíván pozíciókat kiépíteni. Ez Kínának az ókor óta tradicionális „puffer zónája”, így nem meglepő ezen igény 21. századi belebegtetése sem. Kína egyelőre gazdaságilag próbálja meg magát megerősíteni, amely során egyrészt nemzetgazdaságának teljesítőképességét növeli (évenként mintegy 8-11 százalékkal), másrészt pedig állampapírokat vásárol és külföldi befektetéseket eszközöl.

Kína jelenlegi legfontosabb érdeke az, hogy az USA ne akadályozza meg világpolitikai pozícióinak kiépítését. Ennek biztosítéka pedig az, hogy az USA legnagyobb hitelezője Kína. Mivel Kína így nyomás alatt tudja tartani az Egyesült Államokat, így az USA kénytelen engedni Kína befolyásának növekedését. Ugyanakkor Kína rá van szorulva a nyugati világ fogyasztói piacára saját termékei eladása végett, így azt sem teheti meg, hogy szembefordul az EU-val és az USA-val. Ehhez előbb belső piacát kell stabilizálnia.

Kína így a közeljövőben feltehetően egyrészt folytatja a Csendes- Óceán térségében pozícióinak kiépítését, valamint fenn fog tartani egyfajta kényes egyensúlyt a nyugati világgal való kapcsolatában. Másrészt azonban a belső piacának fejlesztésére fog koncentrálni, hogy ne legyen többé rászorulva a nyugati világ fogyasztói piacára. Kína tehát egyrészt növelni igyekszik majd gazdasági befolyását a nyugati világban, másrészt függetlenedni fog majd a belső piaca fejlesztésén keresztül először gazdaságilag, majd politikailag is a nyugattól. Kérdés viszont az, hogy Japánnal és Dél-Koreával szemben milyen politikát fog alkalmazni, amely államok azonban tradicionálisan a nyugat szövetségeseinek tekinthetőek.

 

Hol lehetnek potenciális ütköző-zónák a 21. században?

Kétségtelen, hogy a felsorolásból kimaradt India, Brazília, Japán és más államok is fontos szerepet játszanak vagy fognak játszani az eljövendő világ hatalmi struktúrájában, mégis nincs hely végig elemezni az összes lehetőséget. Ugyanakkor fontos kitérni arra, hogy hol lehet háború? Hol ütközhetnek össze a nagyhatalmi érdekek?

Közel-Kelet: Tradicionális válságzóna, ahol a kőolajért és a geopolitikai pozíciókért nézhet egymással szemben az USA, EU, Oroszország.

Jeges-tenger: A globális felmelegedés következtében a jégtakaró alól felolvadó jeges tenger, valamint a felszín alatt rejtőzködő nyersanyagok potenciálisan Oroszország, EU és az USA érdeke ütközéseinek helyszíne lehet.

Délkelet-Ázsia: A régió nyersanyagban nem gazdag, de geopolitikailag annál jelentősebb szerepe van, mert innen elérhető Kína, India és Japán térsége is. Éppen ezért e régió potenciálisan a kínai, amerikai-japán és indiai érdekek ütközési zónája.

Kelet-Európa és a Kaukázus: Tradicionális ütköző zóna Európa és Oroszország között, amelyhez a 21. században a Kaukázus térsége is csatlakozik azáltal, hogy Grúzia és Törökország inkább szövetségese az Európai Uniónak, mint Oroszországnak. Ezáltal a kelet-európai „puffer-zóna” exportálása fog zajlani a Kaukázus vidékére.

Csendes- Óceán: Korábban a Szovjetunió és az USA-Japán nagyhatalmi érdekek színtere volt. A 21.században pedig potenciálisan az USA-Japán-Dél-Korea, Kína és Oroszország érdekeinek ütköző zónája lehet.

 

Békés lesz-e a 21. század vagy nem?

E kérdésre választ találni szinte lehetetlen. Mindenesetre az biztosnak látszik, hogy amíg egyetlen nagyhatalom sem gondolja azt, hogy érdekeit katonailag úgy kell érvényesítenie, hogy a világ újrafelosztását is előidézze az, addig nem kell világháborútól tartani, „csak” exportált helyi konfliktusoktól. Jelenleg a pluralizálódó világ időszakát éljük, ahol a nagyhatalmi ellentétek abból fakadnak elsősorban, hogy „mindenki” helyezkedik. A pluralizált világban pedig majd kiderül, hogy mennyire „elégedettek” az egyes nagyhatalmak helyzetükkel, pozícióikkal és hogyan kívánják érvényesíteni felmerülő esetleges új érdekeiket.

 

Jánoki Dávid

 

2012. május 3., Vác



[1] 1979 – The Capitalist World-Economy Cambridge, 1982 - World-Systems Analysis: Theory and Methodology Beverly Hills,  1982 - Dynamics of Global Crisis London, 1983 - Historical Capitalism London, 1984 - The Politics of the World-Economy. The States, the Movements and the Civilizations Cambridge,  1989 - Antisystemic Movements London, 1990 - Transforming the Revolution: Social Movements and the World-System New York, 1991 - Geopolitics and Geoculture: Essays on the Changing World-System Cambridge, 1991 - Unthinking Social Science: The Limits of Nineteenth Century Paradigms Cambridge, 2001 - Democracy, Capitalism, and Transformation Bécs, 2003 - Decline of American Power: The U.S. in a Chaotic World New York, 2004 - Alternatives: The U.S. Confronts the World Boulder, 2006 - European Universalism: The Rhetoric of Power New York.

[2] 1974 - The Modern World-System, vol. I: Capitalist Agriculture and the Origins of the European World-Economy in the Sixteenth Century. New York/London, 1980 - The Modern World-System, vol. II: Mercantilism and the Consolidation of the European World-Economy, 1600-1750. New York, 1989 - The Modern World-System, vol. III: The Second Great Expansion of the Capitalist World-Economy, 1730-1840's. San Diego, 2011 - The Modern World-System, vol. IV: Centrist Liberalism Triumphant, 1789–1914. Berkeley.

[3] A teljesség igénye nélkül: 2003 – Carlos A. Martinez: World Systems Theory, 2001 – Frank Lechner: World-System Theory. Synopsis and analysis, 1987 - Paul Kennedy: The Rise and Fall of the Great Powers Economic Change and Military Conflict From 1500 to 2000. New York, 2003 – P. Tuchin: Historical Dynamics: Why States Rise and Fall. Princeton, 1996 - André Gunder Frank, Barry K. Gills: The world system: five hundred years or five thousand?, Routledge, 2005 – Andrey Korotayev: A Compact Macromodel of World System Evolution

 

 

free counters
Free counters

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

casino slots soues

(Awzppsnize, 2018.07.06 12:34)

online casino gambling <a href="https://onlinecasinoplay.us.org/">online casino real money</a> casino slots <a href=" https://onlinecasinoplay.us.org/">online casino real money</a> | <a href=https://onlinecasinoplay.us.org/>online casino slots</a> <a href=https://onlinecasinoplay.us.org/>online casino real money</a>

Vélemény - Rovat

(Jánoki Dávid, 2012.02.16 19:39)

Tisztelt Olvasó!

A véleményét, kritikáit és megjegyzéseit szívesen fogadom.

Tisztelettel.